![]() |
A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék |
A Szegedi Tudományegyetem TTIK Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszéke
immár VIII. alkalommal hirdeti meg a
Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyt
a magyarországi és határon túli, 9-13. osztályos középiskolai tanulók részére.
A versenyre kétfős középiskolás csapatok jelentkezését várjuk, egy iskolából maximum 3 csapat jelentkezhet!
A versenyen a részvétel ingyenes!A tanulmányi verseny az általános és középiskolai természetföldrajzi tananyagra épít, ezen túlmenően a 2018/2019-es tanévben a verseny kiemelt témája:
Jakucs László a trópusi karsztok világában
Az elődöntőhöz és a középdöntőhöz szükséges szakirodalmak INNEN letölthetőek, illetve felkészüléshez javasoljuk még a korábbi versenyek honlapunkról letölthető megoldókulcsait.
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2018. DECEMBER 21.
Jelentkezni ITT online kitölthető lapon lehet!
1.forduló A verseny első, helyi fordulójára 2019. január 31-én (csütörtökön) 14:00-16:00-ig kerül sor. A forduló írásban történik, feladatait minden csapat a saját iskolájában tanári felügyelet mellett oldja meg. A feladatlapokat e-mailban küldjük el, a jelentkezéskor megadott iskolai e-mail címre a verseny előtt néhány órával. A középdöntőbe a versenyre jelentkezett összes csapatból a legjobb 30 csapat (a végleges csapatszám pontszámoktól függően változhat) kerül be. |
![]() |
2-3. forduló A középdöntő és döntő fordulói 2019. április 12-13-án Szegeden a Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszéken kerülnek megrendezésre, ahol a versenyző csapatok írásban, szóban, valamint gyakorlati feladatok során mérik össze tudásukat. A középdöntőbe jutott csapatok és felkészítő tanáraik szállásköltségét és a vacsora költségét a szervezők biztosítják. A döntőbe kerülő csapatok és felkészítő tanáraik értékes nyereményekkel gazdagodhatnak! Az első három helyezett csapat és kísérőtanáraik nagy értékű, négy napos szakmai tanulmányúton vehet részt teljes ellátással, emellett az első helyezést elért csapat Jakucs László emlékplakett kap. Az 1-8. helyezettek könyveket, könyvutalványokat, emléktárgyakat kapnak díjazásul. A legjobb határainkon túli középiskola csapata különdíjban részesül! A Jakucs László Középiskolai Földrajzversenyen 2018-ben első, második és harmadik helyezést elért csapatai és kísérőtanáraik fődíjként részt vettek Északkelet-magyarországi tanulmányi kiránduláson. |
A legutóbbi verseny nyerteseinek beszámolója a tanulmányútról ITT megnézhető.
Versenyszabályzat ITT letölthető.
Jelentkezni az ITT kitölthető lapon lehet!
Versennyel kapcsolatos további információk:
Gesztes Olympia, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
telefon: +36/62-343 365
Dr. Szilassi Péter, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
telefon: +36/62-343368
Izing Máté Antal, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
telefon: +36/307362903
EFOP-3.4.4-16-2017-00015
A felsőoktatásba való bekerülést elősegítő készségfejlesztő és kommunikációs programok megvalósítása, valamint az MTMI szakok népszerűsítése a felsőoktatásban
ERASMUS beszámolók
![]() |
A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék |
A Szegedi Tudományegyetem TTIK Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszéke
immár VII. alkalommal hirdeti meg a
Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyt
a magyarországi és határon túli, 9-12. osztályos középiskolai tanulók részére.
A versenyre kétfős középiskolás csapatok jelentkezését várjuk, egy iskolából maximum 3 csapat jelentkezhet! A versenyen a részvétel ingyenes!
A tanulmányi verseny az általános és középiskolai természetföldrajzi tananyagra épít, ezen túlmenően a 2017/2018-as tanévben a verseny kiemelt témája:
Magyarország barlangjai, különös tekintettel a Béke-barlangra
A felkészüléshez ajánlott szakirodalom INNEN letölthető, illetve felkészüléshez javasoljuk még a korábbi versenyek honlapunkról letölthető megoldókulcsait.
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2017. DECEMBER 31.
Jelentkezni ITT online kitölthető lapon lehet!
A verseny három fordulóból áll:
1.forduló A verseny első, helyi fordulójára 2018. január 31-én (szerdán) 14:00-16:00-ig kerül sor. A forduló írásban történik, feladatait minden csapat a saját iskolájában tanári felügyelet mellett oldja meg. A feladatlapokat e-mailban küldjük el, a jelentkezéskor megadott iskolai e-mail címre a verseny előtt néhány órával. A középdöntőbe a versenyre jelentkezett összes csapatból a legjobb 30 csapat (a végleges csapatszám pontszámoktól függően változhat) kerül be. |
![]() |
2-3. forduló A középdöntő és döntő fordulói 2018. április 13-14-án lesznek Szegeden a Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszéken, ahol a versenyző csapatok írásban, szóban, valamint gyakorlati feladatok során mérik össze tudásukat. A középdöntőbe jutott csapatok és felkészítő tanáraik szállásköltségét és a vacsora költségét a szervezők biztosítják. A döntőbe kerülő csapatok és felkészítő tanáraik értékes nyereményekkel gazdagodhatnak! Az első három helyezett csapat és kísérőtanáraik nagy értékű, négy napos szakmai tanulmányúton vehet részt teljes ellátással, emellett Jakucs László emlékplakett kapnak. Az 1-8. helyezettek könyveket, könyvutalványokat, emléktárgyakat. kapnak díjazásul. A legjobb határainkon túli középiskola csapata különdíjban részesül! A Jakucs László Középiskolai Földrajzversenyen 2017-ben első, második és harmadik helyezést elért csapatai és kísérőtanáraik fő díjként részt vettek a Kárpátok természetföldrajzi értékeit bemutató földrajzi tanulmányúton. |
A legutóbbi verseny nyerteseinek beszámolója a tanulmányútról ITT megnézhető.
Versenyszabályzat ITT letölthető.
Jelentkezni az ITT kitölthető lapon lehet!
Versennyel kapcsolatos további információk:
Gesztes Olympia, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Dr. Szilassi Péter, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
EFOP-3.4.4-16-2017-00015
A felsőoktatásba való bekerülést elősegítő készségfejlesztő és kommunikációs programok megvalósítása, valamint az MTMI szakok népszerűsítése a felsőoktatásban
Hazánk élővilágának fajgazdagságát, biológiai sokféleségét, egyre jelentősebben mértékben veszélyeztetik a többségükben más kontinensekről, idegen tájakról behurcolt úgynevezett özönnövények. Ezek a gyors terjedésre képes inváziós - vagy más néven özönfajok rendkívül agresszívan, nagy tömegben terjednek. Megjelenésük, térhódításuk évről évre nagyobb arányú, fertőzésszerű terjedésük helyenként megállíthatatlannak tűnik. Ott ahol először még csak néhány példány jelenik meg „előhírnökként”, hamarosan az őshonos vegetáció fajszáma, és egyedszáma is csökkenni kezd, és néhány év után minden felszínt ezek a növények fednek le, teljesen kiszorítva e területekről a természet közeli őshonos vegetációt. A természetvédelmi szakemberek sok esetben vesztésre állnak a szinte megállíthatatlanul növekvő területű özönnövény-fertőzöttséggel szemben.
Az özönnövények, amellett hogy jelentős, sokszor visszafordíthatatlan természetvédelmi kárt okoznak, veszélyeztetik az Ön egészségét is, hisz allergiás megbetegedéseket, illetve a Kaukázusi medvetalp komoly égési sérülésekre emlékeztető gyulladásokat, szembe kerülve akár vakságot is okozhat. A természetvédelmi szakemberek heroikus, sokszor reménytelennek látszó küzdelmet folytatnak ezekkel a fajokkal, mely listáját a termeszetvedelem.hu honlapon közzétesznek.
A hatékony természetvédelmi védekezés érdekében fontos lenne pontos, naprakész információval rendelkeznünk az inváziós növényfajok elterjedéséről, hisz e növények képesek akár évről évre újabb helyszíneken megjelenni. Égető szükség lenne az inváziós fajok által fertőzött területek térképezésére, lehatárolására! Csakis egy állandóan frissülő aktuális információkkal nyílik esély rá, hogy azonosítsuk a legjobban fertőzött területeket és hogy megértsük az inváziós fajok terjedését elősegítő földrajzi (talaj, vízellátottság, mikroklíma stb.) adottságokat.
Az alábbi honlapon egy ingyenesen letölthető mobiltelefonos alkalmazást talál, mely segítségével könnyen és gyorsan tudja digitális térképen is rögzíteni a lakóhelyén, vagy lakóhelyének környékén, esetleg kirándulás, túrázás közben észlelt özönnövény foltokat. Kérjük, hogy álljon az Özönnövény Vadászok közé! Gyűjtsön, és töltsön föl fényképet, és adatot az Ön által észlelt özönnövényekről! Járuljon hozzá ahhoz, hogy unokáink egészségesebb környezetben nőhessenek fel, hogy Magyarország élőhelyeinek, és növényzetének biológiai sokféleségét megőrizhessük a jövő nemzedéke számára!
Dr. Mucsi LászlóEgyetemi docens |
||
Elérhetőség: |
||
Szobaszám: | 1330 | |
E-mail: | Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | |
Telefon: | +36 (62) 544 397 | |
Fogadóóra: | megtekinthető ITT! | |
Tudományos fokozat: |
||
2006 | Szegedi Tudományegyetem, Szeged habilitáció Habilitációs előadás címe: Geoinformatika a kockázatelemzésben |
|
1997 |
PhD 1997, József Attila Tudományegyetem, Szeged PhD (földrajztudomány) Értekezés címe: A városökológia elmélete és gyakorlati alkalmazása Szeged példáján, PhD doktor, summa cum laude, földtudományok, JATE TTK 32/1997. |
|
1992 |
József Attila Tudományegyetem, Szeged egyetemi doktor (geomorfológia, természeti földrajz) Értekezés címe: Karsztmorfológiai megfigyelések Odorváron különös tekintettel a különböző talajtípusokra, summa cum laude minősítés, geomorfolófia, JATE 8/1993. |
|
Tanulmányok: |
||
1989 |
okleveles középiskolai tanár (matematika-földrajz-számítástechnika szak) - József Attila Tudomány Egyetem |
|
Nyelvismeret: |
||
![]() |
angol | |
Kutatási terület: |
||
távérzékelés, geoinformatika, városökológia, karsztmorfológia | ||
Oktatott tantárgyak: |
||
|
|
|
Szakmai elismerések: |
||
|
||
Külföldi ösztöndíjak: |
||
1993 | Univ. of Liege Laboratoire SURFACES EEC COST 92 Program (3 hó) | |
1993 | Univ. of Huddersfield Department of Geography, TEMPUS JEP Karstmorphology (2 hó) | |
1993-94 | Univ. of Liege Laboratorie SURFACES, PHARE ACCORD Program GIS and remote sensing methods in geography (12 hó) | |
Tudományos, szakmai és közéleti tevékenység:: |
||
2015-2016 | Magyar Rektori Konferencia Természettudományi Bizottság elnök | |
2014-2017 | Magyar Rektori Konferencia Természettudományi Bizottság tag | |
2014-2017 | MTA X. osztály, Természetföldrajzi Albizottság tag | |
2015-2017 | MTA X. osztály, Geoinformatikai Munkabizottság titkár | |
2011- | Magyar Földrajzi Társaság Szegedi Osztály elnök | |
2004-2008, 2008-11 | Magyar Földrajzi Társaság választmányi tag | |
2008- | MTA Szegedi Akadémai Bizottság - Geoinformatikai, geostatisztikai munkabizottság | |
1983 | Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat | |
1990- | Magyar Földrajzi Társaság tagja, Szegedi Osztály titkára | |
2000- | MTA X. Biz. Fotogrammetria, Távérzékelés és Térinformatika albizottság tagja | |
Felkért bíráló PhD, habilitációs védéseken, OTKA, IKTA pályázatokon | ||
Teljes publikációs lista |