A Szegedi Tudományegyetem földrajzképzési hagyományai az SZTE elődjének tekinthető Kolozsvári Egyetemen az 1870-es évekig nyúlnak vissza.
A Szegedi Tudományegyetem földrajzképzési hagyományai az SZTE elődjének tekinthető Kolozsvári Egyetemen az 1870-es évekig nyúlnak vissza.
A Kolozsvári Egyetem Szegedre költözésével 1921-ben megalakult a Földrajzi Intézet. Valójában a kolozsvári hagyományokat követve két intézet jött létre (Földrajzi Intézet, illetve Ásványtani és Földtani Intézet) az egyetem két karán (Bölcsésztudományi Kar, valamint Matematikai és Természettudományi Kar).
Ebben az időszakban a földrajz leginkább a történelemmel együtt nemzeti tudományként alkotott szorosabb egységet (1922-től szervezetileg Történelem-Földrajz szakcsoport része volt).
A Történelem-Földrajz szakcsoport első vezetője a neves történész, Márki Sándor professzor volt.
1923-tól 1944-ig az Intézetet és a földrajz tanárképzést Kogutowicz Károly vezette. Vezetése alatt kiépült az intézet infrastruktúrája (könyvtár, térképtár, bútorzat, műszerek).
Az Egyetem u. 2. szám alatt álló neoromán stílusú épület 1925 óta ad otthont a Földrajzi intézetnek.
Az 1927-28-as tanévben jelent meg először az Acta Geographica c. folyóirat.
1945-57 között a világjáró geológus-geográfus, a pécsi egyetem korábbi rektora, a kor kiemelkedő földrajztudósa – 1934-től az MTA levelező tagja és a Magyar Földrajzi Társaságnak is meghatározó alakja – Prinz Gyula vezette az Intézetet.
1949-ben az Intézet a frissen alakult Természettudományi Karhoz került. A földtudományi egységek alapvető oktatási feladata elég rapszodikusan változott ebben az időben: a földrajz-történelem és a biológia-földrajz szakok voltak ekkor jellemzőek, de néhány évig (1955-ig) volt földrajz-geológia képzés is. Az 1960-as évek közepétől földrajz-idegen nyelv, majd matematika-földrajz szakpárok színesítették az oktatási profilt.
Prinz Gyula 1958-as nyugdíjba vonulása után 1964-ig egy átmeneti időszak következett, több vezetővel.
1964-től – a tudomány természetes differenciálódását követve – a megszűnő Intézet munkáját két önálló földrajzi tanszék, Természeti Földrajzi Tanszék és a Gazdasági Földrajzi Tanszék folytatta.
A megalakuló Természeti Földrajzi Tanszék élére 1964-ben Jakucs László világhírű karsztkutatót (a Béke-barlang felfedezőjét) nevezték ki, aki 1991-ig irányította a tanszéket.
1981-ben jött létre a mai szorosabb szervezeti keret, a Földrajzi és Földtudományi Intézet.
1991-től a tanszék vezetője Mezősi Gábor.
1992-ben létrejött a Távérzékelési Laboratórium.
1993-ban megkezdte működését a Földtudományok Doktori Iskola.
A tanszék részt vesz az 1997-ben beindult környezettan tanár és a környezettudományi kutató szak oktatásában.
2002 novemberétől új nevet kapott a tanszék: Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék.
2004-től létrehoztuk a Talaj- és vízvizsgálati laboratóriumot, amely 2006-ban akkreditált státuszt kapott.
2005-ben létrejött az optikai lumineszcens kormeghatározással foglalkozó laboratórium.
A 2006-2007-es tanévben indult első alkalommal a Földrajz BSc képzés.
A Dendrológiai és pollenanalitikai laboratórium 2007-ben jött létre.
2008. december 20. óta a Tanszék új helyen, a BTK épület 1. emeletének északi szárnyában működik: a korábbinál háromszor nagyobb alapterületen.
Megújult az Acta Geographica c. folyóirat. Utódja a Journal of Environmental Geography 2008-tól jelenik meg.
Az MSc képzésekben az első évfolyam a 2009/2010. tanévben kezdi meg tanulmányait.
A Sekély Geofizikai Laboratórium megalapozásaként beszerzésre került egy GSSI SIR3000 típusú georadar.
2014-ben létrejött a radiokarbon kormeghatározással foglalkozó laboratórium.
2015-ben kialakításra került a tanszéken egy új, 20 fős GIS tanterem.
- Mit csinál itt uraságod?
- Geográfus vagyok - felelte az öregúr.
- Mi az, hogy geográfus?
- Tudós, aki tudja, hol vannak a tengerek, folyamok, városok, hegyek és sivatagok.
- Ó, ez nagyon érdekes - mondta a kis herceg. - Végre egy igazi mesterség!
Körülpillantott a geográfus bolygóján. Ilyen fölséges bolygót még sosem látott.
A kis herceg geográfusa már nemigen hasonlít a ma ilyen hivatást választókhoz, hiszen egy földrajztudós maga is kutató, és nagyon sokat jár szerte a világban, hogy megismerje azokat a folyamatokat, történéseket, amelyek alakítják környezetünket. De mégis szívesen idézzük Saint-Exupéryt, mert a geográfus ajánlja a kis hercegnek, hogy látogassa meg a Földet, mert jó híre van …
A Földet, a földrajzot, mi is szívesen ajánljuk, jó híre van …
A Szegedi Tudományegyetem Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszéke (TFGT) az ország egyik vezető oktatási és kutatási intézménye a természeti földrajz és a geoinformatika területén. A Tanszék által oktatott tárgyak és kutatási témák a földrajz interdiszciplináris tudományterületén belül a geomorfológia, a környezeti problémák, a klímaváltozás, az emberi hatások és a geoinformatika széles spektrumát fedik le, különös hangsúlyt fektetve a különböző szférák közötti kapcsolatok elemzésére. A magas színvonalú kutatási tevékenység eredményeként a Tanszék nemzetközi kutatási kapcsolatokkal is rendelkezik, melynek köszönhetően számos kutatási együttműködés és nemzetközi projekt valósult meg a TFGT részvételével. A kiterjedt nemzetközi kapcsolatoknak köszönhetően 15 európai partnerintézménnyel létesítettünk oktatási együttműködést is, ahol hallgatóink hasonló oktatási profilú partner-tanszékeken tanulhatnak egy féléven keresztül.
A földrajz képzés nagy hagyományokkal rendelkezik az Egyetemen, gyökerei visszanyúlnak az 1870-es évekig, a Természeti Földrajzi Tanszék önálló egységként 1964 óta működik. A szervezeti felépítés és az oktatási struktúra sok változáson esett keresztül, jelenleg a Tanszék tevékenyen részt vesz az alap és mester képzésben (Földrajz, Földtudomány, Környezettan és Környezetmérnök BSc; Geográfus és Környezettudomány MSc), a tanárképzésben (Földrajz tanár) és a doktori képzésben (Földtudományok és Környezettudományok PhD) is.
Kapcsolat
Szegedi Tudományegyetem
Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszék
6722 Szeged, Egyetem u. 2-6.
I. emelet (északi szárny)
Térkép
Nagyfelbontású légifotó
Főbb elérhetőségek:
Tanszékvezető:
Dr. Sipos György
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tanszéki Iroda:
Gesztes Olimpia
Tel.: +36/62/34 33 65
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszék
Oktató: | Email: | Nap: | Időpont: |
---|---|---|---|
Dr. Mezősi Gábor | Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | emailben egyeztetett időpontban igény szerint (contact via email) | |
Dr. Rakonczai János | j.rakonczai@geo.u-szeged.hu | emailben egyeztetett időpontban igény szerint (contact via email) | |
Dr. M. Tóthné Dr. Farsang Andrea | farsang@geo.u-szeged.hu | csütörtök | 10.00-11.00 |
Dr. Kiss Tímea | kisstimi@geo.u-szeged.hu | kedd / szerda | 9.00-9.45 / 15.00-16.00 |
Dr. Kovács Ferenc | kovacsf@geo.u-szeged.hu | csütörtök | 13.00-15.00 |
Dr. Szatmári József | szatmari@geo.u-szeged.hu | szerda | 11.00-12.00 |
Dr. Sipos György | gysipos@geo.u-szeged.hu | emailben egyeztetett időpontban igény szerint (contact via email) | |
Dr. Barta Károly | barta@geo.u-szeged.hu | hétfő | 10.00-11.00 |
Dr. Tobak Zalán | tobak@geo.u-szeged.hu | emailben egyeztetett időpontban igény szerint (contact via email) | |
Dr. Van Leeuwen Boudewijn | leeuwen@geo.u-szeged.hu | emailben egyeztetett időpontban igény szerint (contact via email) | |
Dr. Szilassi Péter | toto@geo.u-szeged.hu | emailben egyeztetett időpontban igény szerint (contact via email) | |
Dr. Mucsi László | mucsi@geo.u-szeged.hu | emailben egyeztetett időpontban igény szerint (contact via email) | |
Dr. Ladányi Zsuzsanna | ladanyi@geo.u-szeged.hu | ||
Dr. Blanka-Végi Viktória | blankav@geo.u-szeged.hu |
Konzulens | Témakör |
---|---|
Boudewijn van Leeuwen | (Illegális) objektumok detektálása Google Earth adatok felhasználásával |
Árvízmodellezés térinformatikai eszközökkel | |
Belvíz elemzés Sentinel 2B műholdképek alapján | |
Domborzat modellezés SRTM, EU-DEM, EURO-MAPS 3D és WorldDEM alapján | |
EUMETCAST Műhold vevő rendszer | |
Landsat 8 és Sentinel 2b összehasonlítása | |
MODIS felszínhőmérséklet adat validációja Magyarországon | |
Neurális hálózatok ENVI-ben | |
Az ANN modellezés összehasonlítása ArcGIS, Idrisi és ENVI-ben | |
Cellular automata (Sejtautomaták) | |
Mennyire hasonló két térkép? | |
Sentinel 2 NDVI számítása és validalása más NDVI termékek alapján | |
Dr. Barta Károly | Hidrológiai vizsgálatok: felszíni és felszín alatti vizek |
Karsztmorfológia és karszthidrológia (Mecsek, Aggtelek) | |
Talajtani témák: környezeti problémák, talajosztályozási kérdések | |
Dr. Farsang Andrea | Egy városi település háttérszennyezettségének vizsgálata: ülepedő por, biológiai indikátorok, vagy talajtani indikátorok segítségével. |
Talajművelés hatása a talaj szerkezeti állapotára. Szerkezetromlás és talajtömörödés, mint termőtalajaink legjellemzőbb talajdegradációja. | |
Kiválasztott területen a talaj szerkezeti állapotának jellemzése (Kacsinszkij-féle diszperzitás faktor). | |
A talajok fizikai tulajdonságai: konzisztencia határok (folyási határ, plasztikussági index és zsugorodási határ) meghatározása és gyakorlati jelentőségük. | |
A belvizek kialakulásának talajtani okai (talaj felmérése és vizsgálata rendszeresen belvíz járta területen). | |
Tetszőlegesen kiválasztott területen a talaj környezeti pufferkapacitásának vizsgálata. | |
Talajdegradációs folyamatok komplex térképezése tetszőlegesen választott területen (erózió, tömörödés, defláció, savanyodás, szennyeződés stb. ….). | |
„Talajok vörös könyve” – tetszőlegesen kiválasztott mintaterületen a védelemre érdemes talajszelvények feltárása, dokumentálása, természetességi fokának megállapítása | |
Az „ex situ” talajmegőrzés és bemutatás módszere: talajmonolitok készítésének módszertana, jellemző magyarországi talajtípusokból talajmonolitok készítése és leírása. | |
Talajok nehézfém szennyezettségének kezelési lehetőségei fitoremediáció, fitostabilizáció. | |
Az aktualizmus megjelenése és szerepe a földrajz órán. | |
Kreatív földrajz óra: Interaktív „játékok” a földrajzórán (szimulációs és szerepjátékok) | |
Képességfejlesztés a földrajz órán: lehetőségek <-> gyakorlat. (Felmérés iskolákban…) | |
Interakció a földrajzórán: felmérés általános és középiskolai osztályokban a tanulók órai munkáltatásának arányairól. | |
A talajtani és talajföldrajzi ismeretek megjelenési lehetőségei az általános és középiskolai földrajzoktatásban. | |
Dr. Kiss Tímea | Extrém szélesemények és árvizek előfordulása és következményei - írott források alapján |
Klímaváltozás hátására bekövetkező lefolyás változás modellezése a Tiszán vagy valamelyik mellékfolyóján: felkészülés a szárazodásra.. | |
Ártéri feltöltődés vizsgálata (ha lesz tavasszal árvíz) | |
A hullámterek területhasználataának alakulása térben és időben a Tisza bagy a Maros határszakaszai mentén | |
Partpusztulás vizsgálata a vízi turizmus hatására (motorcsónakázáás, jet-ski, horgászat) | |
A Körös-Tisza által határolt területet (Nagykunság déli részének) behálózó medrek jellegzetességei, koruk és ártéri szigetei | |
A Közép- vagy a Felső-Tisza egy szakaszán a meder horizontális és vertikális paramétereinek alakulása | |
A Körös-vidék elhagyott medrei és a medrek kora. | |
Szigetek és zátonyok fejlődése a Dráván vagy a Maroson | |
Völgyzárógátak elhelyezkedése a Maros vagy a Felső-Tisza vízgyűjtőjén | |
Potenciális környezeti veszélyforrások a Maros vízgyűjtőjén (bányák, kommunális és ipari szennyezések) | |
Ártézi kutak vízhozamának alakulása (Mindszenten) és a felszín alatti vizek védelme | |
Jégjárás vizsgálata a Tiszán és mellékfolyóin | |
Homokbuckák belső szerkezetének vizsgálata radarral (Duna-Tisza közi és nyírségi buckák összehasonlítása) | |
Heves árvizekethez köthető dombvidéki árkos erózió révén kierodálódott anyagmennyiség mérése és sorsának követés | |
Dr. Kovács Ferenc | Aszály és aszályérzékenység térképezése különböző adatok alapján |
Belvízi elöntés térképezése különböző adatok alapján | |
Domborzati felmérések az Alföldön nagy méretarányú terepi mérések alapján | |
Monitoring vizsgálatok erdő-, gyep/rét/legelő- és városi területeken távérzékelési módszerekkel | |
Területhasználati adatok és értékelésük | |
Dr. Mucsi László | Felszíni, felszín alatti karsztos formák vizsgálata |
Tájhasználat változás értékelése geoinformatikai módszerekkel | |
Városi felszínborítás és területhasználat vizsgálata távérzékeléses módszerekkel | |
Dr. Sipos György | Lumineszcens kormeghatározás a földtudományokban |
Holocén homokmozgási periódusok magyarországi hordalékkúpokon | |
Holocén ártérfeltöltődés vizsgálata a Tisza, illetve a Maros mentén | |
Elhagyott medrek korának meghatározása a Maros hordalékkúpon | |
Kísérletek földpát ásványok OSL mérésével kapcsolatban | |
A lumineszcens kormeghatározás archeometriai alkalmazásai | |
Hordalékegyenleg változásának vizsgálata a Maros magyarországi szakaszán | |
Vízfelszín alatti zátonyfejlődés vizsgálata | |
Part- és/vagy szigetfejlődés a Maros magyarországi szakaszán | |
Természetes és antropogén uszadékok mennyiségének vizsgálata a Maros magyarországi szakaszán | |
Dr. Szatmári József | Felszínmodell előállítása Szeged belterületére sztereo-fotogrammetria módszerrel |
UAV felvételek felhasználási lehetőségei térbeli adatnyerésre | |
Szimulációs algoritmus létrehozása:Földrajzi folyamatok modellezése és szimulációja GIS (pl. ArcGis ModelBuilder), és/vagy matematikai szimulációs programokkal (PowerSim, Simile, Matlab...) | |
Alkalmazások előállítása és földrajzi-környezeti feladatok megoldása, az eredmények bemutatása webtérképen, valamint mobil eszközök felületein. | |
Környezeti veszélyek vizsgálata távérzékeléssel | |
Körösér TK (Homokhát, Mórahalom környéke) légifelvételezésének feldolgozása | |
Bajai földikutya rezervátum természetvédelmi terület domborzati kiértékelése | |
Dr. Szilassi Péter | Szabad felhasználású szoftverek alkalmazási lehetőségei a földrajz tanításában |
Számítástecnika eszközök, módszerek földrajzórai felhasználásának vizsgálata | |
Felszínborítás mintázatok ökológiai jelentőségének vizsgálata térinformatikai módszerekkel | |
Felszínborítás mintázatok változásainak elemzése városkörnyéki területeken | |
Inváziós növényfajok térbeli terjedésének modellezése | |
Azonos területekről készült eltérő léptékű felszínborítás térképek tájmetriai mutatókkal történő összehasonlító elemzése térinformatikai módszerekkel | |
Tájkarakter típusok azonosítása és lehatárolása geoinformatikai módszerekkel | |
Prof. Dr. Mezősi Gábor | A határok kérdése a természetföldrajzban |
Kétszáz éves terv - a Duna-Tisza-csatorna | |
Tobak Zalán | Hiperspektárlis adatok feldolgozása és alkalmazási lehetőségeik |
Kisformátumú légifelvételek feldolgozása és alkalmazási lehetőségei | |
Szabad felhasználású és nyílt forrású térinformatikai szoftverek | |
Térbeli adatok tárolása nyílt forrású adatbázisokban (PostgreSQL, MySQL) | |
Térbeli adatok webes publikálásának lehetőségei | |
Dr. Ladányi Zsuzsanna | Aszály vegetációra gyakorolt hatásainak vizsgálata |
Táj- és tájhasználat változás vizsgálata | |
Környezetállapot és kockázat-értékelés |
Kiss Attila
ügyvivő szakértő
Telefonszám: +36 62 343 339
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.