Application Developer
Art Director & Photographer
Photographer & Illustrator
Arrow
Arrow
Slider

logo
IX. Jakucs László Középiskolai Földrajzverseny 2020

online középdöntő és döntő 

2020. november 6-7-én

 

 

 

 

A 2019-2020-as tanévi IX. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny középdöntőjét és döntőjét elhalasztottuk 2020. november 6-7-ára. Sajnos a járványügyi helyzet arra kényszerít bennünket, hogy a verseny középdöntőjét és döntőjét online módon tartsuk meg. Igyekszünk megtartani minden olyan elemet a versenyből, ami online módon lehetséges.

verseny csoportfoto

2018-19-es verseny csoportfotója (sajnos ilyet idén nem készíthetünk)

Csapatokról:
• Továbbra is kétfős csapatokban dolgozhatnak a résztvevők.
• Azon középdöntőbe jutott diákok, akik idén már nem járnak középiskolájukba, részt vehetnek a versenyünk novemberi középdöntőjén, döntőjén. Ha egy csapat esetén az egyik csapattag azért nem kíván, vagy nem tud részt venni a verseny középdöntőjén, mert már nem középiskolás, az egyik csapattag pótolható egy másik, az adott középiskolával aktív jogviszonyban álló tanulóval.
• Az egyik csapattag cseréje tehát csak abban az esetben lehetséges, ha valamely csapattag 2020 tavaszán leérettségizett vagy befejezte tanulmányait, s az erről szóló dokumentumot (pl. érettségi bizonyítvány) bemutatja a Szervezők felé. Mindkét csapattag együttes cseréjére nincs lehetőség!
• Amennyiben bármely középdöntőbe jutott csapat eláll a versenyzéstől, úgy a középdöntőbe eredetileg be nem jutott csapatok közül a sorban következő nyeri el a középdöntőbe jutás jogát.

Programról:
A verseny 2020. november 6-án péntek 14:00 órától, 2020. november 7-én 14:00 óráig tart.
A verseny 2020. november 6-án, pénteken 14.00 órakor ünnepélyes online megnyitóval veszi kezdetét. A verseny eredményhirdetése 2020. november 7-én, szombaton 13.00-kor lesz a megnyitóhoz hasonló - élő online program - formájában.

Középdöntő
A középdöntő online rendszerben kitöltendő teszt formájában valósul meg, 120 percben 14:30 – 16:30 között. Itt a verseny tisztasága miatt szigorúnak kell lennünk. A teszt során 100 feladatot kell megoldani. A „gép” dobálja a feladatokat, egyszerre egy látszik és egy feladatra adott időkeret áll rendelkezésre. A feladatokat nem lehet utólag javítani, visszanézni. A verseny platformja az egyetem által használt coospace lesz, melyhez a hozzáférést a verseny előtt juttatjuk el.
A teszt írása közben a tanárokat online beszélgetésre hívjuk.

Számítógép idén is lesz, de máshogy :(

 

verseny computer

16: 45-től egy online előadásra kerül sor
A középdöntő eredményeit még aznap, pénteken 6-án 17.15-kor tesszük közzé. Az első 8 csoport kerül a döntőbe. Pontegyenlőség esetén a döntőbe jutásért egy további rövid teszt megoldására kerül sor. Így 18:00-ig legkésőbb minden csapat tudni fogja, hogy továbbjutott-e a másnapi döntőre.

Döntő
A döntőbe került csoportok részére online szóbeli feladatok lesznek. Ehhez webkamerás kapcsolatra lesz szükség. Az egyes csapatok adott időpontokban kell majd bekapcsolódniuk. 9 és 13 óra között.

Kísérőprogram
A döntőbe nem került csoportoknak is mindig színes programokkal készülünk. Szombat délelőtt több kisfilmet, élő online programot is készítünk, amelyek kapcsán szintén lehetőség lesz nyereményeket kapni, a nyerteseket az eredményhirdetésen tesszük közzé.

Főnyeremény
A verseny első három helyezett csapata és kísérőtanáraik a X. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny nyerteseivel közös szakmai tanulmányutat nyer. Ez 2021 nyarán tartjuk meg.

A további díjazások:
- plakett
- könyvutalványok
- könyvek
- tárgynyeremények

Minden résztvevő oklevelet, pólót, kis ajándékokat tartalmazó csomagot kap.

A középdöntőbe jutott csapatokat közvetlenül is értesítettük. Október elején részletes tájékoztatót teszünk még közzé a felmerülő kérdésekre válaszolandó.

A 2020/21-es tanévet érintő X. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny is megrendezésre kerül.

 

 

Szechenyi logo

EFOP-3.4.4-16-2017-00015

A felsőoktatásba való bekerülést elősegítő 
készségfejlesztő és kommunikációs programok 
megvalósítása, valamint az MTMI szakok 
népszerűsítése a felsőoktatásban

 

Feltöltés alatt...

egyetemi logo

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓtanszeki logo

Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyre jelentkezés kapcsán

 

Jelen Adatkezelési tájékoztató célja, hogy felhívjuk az Ön figyelmét Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny elődöntője során történő adatkezeléseinkre. A további fordulókhoz kapcsolódó adatkezelési tájékoztató a középdöntőre való jelentkezéskor kerül nyilvánosságra.

1.Kihez fordulhat?

A(z) Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny elődöntőjének adatkezelése kapcsán a Szegedi Tudományegyetem az adatkezelő, viszont a konkrét adatkezelést az alábbi szervezeti egységén keresztül végzi.

Szegedi Tudományegyetem

Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék

Kapcsolattartó neve: Gesztes Olympia

Levelezési cím: 6722 Szeged, Egyetem u. 2-6.

Tel.: +36 (62) 34 33 65

E-mail cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Honlap cím: http://www.geo.u-szeged.hu

Forduljon hozzánk bizalommal a fenti elérhetőségek valamelyikén, amennyiben az adatkezeléssel kapcsolatosan kérdése adódna.

2.Milyen főbb jogi előírások mentén járunk el?

Tájékoztatjuk, hogy az Ön és az Ön által megadott személyes adatatokat a Szegedi Tudományegyetem, mint adatkezelő

- a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2016/679 az Európai Parlament és a Tanács rendeletének, valamint

az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény

rendelkezései szerint kezeli.

 

3.Van-e Adatvédelmi Szabályzata a Szegedi Tudományegyetemnek?

Igen. A Szegedi Tudományegyetem Adatvédelmi Szabályzata az alábbi linken érhető el: http://www.u-szeged.hu/szabalyzatok

 

4.Milyen adatkezeléseket valósítunk meg?

A(z) Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny elődöntője során regisztrációs (jelentkezés) adatkezelési tevékenységeket végzünk.

Kezelt adat

Célja és jogalapja

Megőrzési idő

Név (családi és utónév)

A személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról és az azonosító kódok használatáról szóló 1996. évi XX. törvény szerint az adott személy beazonosítása érdekében vesszük fel, önkéntes hozzájárulás alapján.

A hozzájárulás visszavonásáig, legkésőbb 2021 március 1-ig. (adott évi Jakucs verseny utómunkálatainak lezárulásáig)

Születési idő

Tekintettel arra, hogy a 16. életévet be nem töltött személyeknek rendelkeznie kell a szülői felügyeletet gyakorló személy engedélyével, a születési időt az életkor ellenőrzése érdekében, valamint a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról és az azonosító kódok használatáról szóló 1996. évi XX. törvény szerint az adott személy beazonosítása érdekében vesszük fel, önkéntes hozzájárulás alapján.

A hozzájárulás visszavonásáig, legkésőbb 2021 március 1-ig. (adott évi Jakucs verseny utómunkálatainak lezárulásáig)

E-mail cím (tanár)

Önkéntes hozzájárulás alapján, kapcsolattartási céllal vesszük fel.

A hozzájárulás visszavonásáig, legkésőbb 2021 március 1-ig. (adott évi Jakucs verseny utómunkálatainak lezárulásáig)

5.Igénybe veszünk-e adatfeldolgozót?

Nem, adatfeldolgozót nem veszünk igénybe.

 

6.Gyűjtünk-e Önről adatot más személytől?

Az Önről kezelt adatokat a versenyre a csapatokat (diákokat) jelentkeztető tanártól kapjuk meg. Felhívjuk az online jelentkeztetést végző tanár figyelmét, hogy kiskorúak esetében rendelkeznie kell a szülői felügyeletet gyakorló személy engedélyével az adatkezelésről, a nagykorú jelentkezők esetén a diákok tudtával és hozzájárulásával adhat meg adatokat.

 

7.Történik-e automatizált döntéshozatal az adatkezelések során?

Nem.

 

8.Milyen jogkövetkezménnyel jár az adatszolgáltatás elmaradása?

Az adatkezelés önkéntes, így jogi következménye nincs az adatkezelés elmaradásának. Az adatszolgáltatás a verseny lebonyolításához szükséges, így annak elmaradása esetén a versenyre való jelentkezés nem lehetséges.

 

9. Milyen jogai vannak a program kapcsán?

A Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny elődöntője kapcsán Önt az alábbi jogok illetik meg:

1. tájékoztatáshoz való jog – tájékoztatást kérhet személyes adatainak kezeléséről.

2. hozzáféréshez való jog – hozzáférhet az általunk kezelt személyes adataihoz.

3. helyesbítéshez való jog – ha pontatlanságot észlel az általunk kezelt személyes adataiban, jogában áll javítást kérni.

4. törléshez való jog – amennyiben az adatkezelés önkéntes hozzájáruláson alapul és nincs más jogalap az adatkezelésre, kérheti személyes adatainak törlését.

5. korlátozáshoz való jog – kérheti az adatainak korlátozását, pl. amikor vitatja a kezelt adatainak pontosságát, addig, amíg az SZTE ellenőrzi azok pontosságát.

6. jogorvoslathoz való jog – jogainak megsértése esetén jogában áll jogorvoslattal élni.

 

10. Milyen jogorvoslattal élhet?

10.1. A Szegedi Tudományegyetem adatvédelmi tisztviselőjéhez fordulhat, az alábbi elérhetőségeken:

Dr. Lajkó Dóra

Cím: Szegedi Tudományegyetem, Rektori Hivatal, Adatvédelmi Iroda

6720 Szeged, Dugonics tér 13., 3. em., 304. szoba

Tel.: +36 (62) 342-376, +36 (62) 544-000/2376

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

10.2. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulhat, az alábbi elérhetőségeken:

Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

Cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C

Tel.: +36 (1) 391-1400

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

10.3. Bírósághoz fordulhat

Az Ön által tapasztalt jogellenes adatkezelés jellegétől függően pert kezdeményezhet, akár a Hatóság ellen is. A perindítás lehetőségéről, módjáról és fórumairól az alábbi honlapon tájékozódhat: https://birosag.hu/birosagi-szervezetek

 

11. Van-e adatvédelmi tisztviselője a Szegedi Tudományegyetemnek?

Igen. A Szegedi Tudományegyetem adatvédelmi tisztviselőjének elérhetőségeit a 11.1. alpontban találhatja meg.

Az adatvédelmi tisztviselő kapcsolattartási pontként szolgál Ön és az adatkezelő között. Jelen Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny kapcsán is felügyeli a jogi előírásoknak, valamint a belső szabályzatainknak való megfelelést.

 

 

Kedves Felkészítő Tanár, Kedves Diákok!

Köszönjük, hogy részt vesz / vesztek a IX. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyen. Amint az a versenyfelhívásban olvashattátok, a verseny a középiskolai földrajz tananyagra, illetve a kiadott szakirodalomra épül. A tanulmányi verseny idei témája A mediterrán karsztok világa. Ehhez kapcsolódóan az elődöntő sikeres teljesítéséhez ajánljuk a kötelező szakirodalmat:

  • Lóczy Dénes - Veress Márton: Geomorfológia I. Földfelszíni folyamatok és formák (Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2005) 248-250; 277-279. oldal. A tanulmányrészlet IDE kattintva elérhető.

  • Karsztos tájakon – Szlovénia legszebb karsztformái. National Geographic Online. (2010. 07. 28.) A cikk IDE kattintva elérhető.

Amennyiben kérdés merülne fel, a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre várjuk azokat.

Sikeres felkészülést kívánunk!

Üdvözlettel:

Szervezői Csapat

logo

  A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar

    Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék

 

A Szegedi Tudományegyetem TTIK Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszéke

immár IX. alkalommal hirdeti meg a

 

Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyt

 

a magyarországi és határon túli, 9-12. osztályos középiskolai tanulók részére.

 

A versenyre  kétfős középiskolás csapatok jelentkezését várjuk,egy iskolábólmaximum 3 csapat jelentkezhet! 

A versenyen a részvétel ingyenes!

A tanulmányi verseny az általános és középiskolai természetföldrajzi tananyagra épít, ezen túlmenően a 2019/2020-as tanévben a verseny kiemelt témája:

A Mediterrán karsztok világa

A felkészüléshez ajánlott szakirodalom INNEN letölthető, illetve felkészüléshez javasoljuk még a korábbi versenyek honlapunkról letölthető megoldókulcsait.

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2019. DECEMBER 20 (péntek).

A nagy érdeklődésre való tekintettel a jelentkezést meghosszabítjuk január 17. 23:59-ig.

Jelentkezni ITT online kitölthető lapon lehet! (Segédanyag a regisztrációhoz)

A verseny három fordulóból áll:

1.fordulóbarlang

A verseny első, helyi fordulójára 2020. január 30-án (csütörtökön) 14:00-16:00-ig kerül sor. A forduló írásban történik, feladatait minden csapat a saját iskolájában tanári felügyelet mellett oldja meg. A feladatlapokat e-mailban küldjük el, a jelentkezéskor megadott iskolai e-mail címre a verseny előtt néhány órával. 

A középdöntőbe a versenyre jelentkezett összes csapatból a legjobb 30 csapat (a végleges csapatszám pontszámoktól függően változhat) kerül be.

 

2-3. forduló

A középdöntő és döntő fordulói 2020. április 3-4-én Szegeden, a Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszéken kerülnek megrendezésre, ahol a versenyző csapatok írásban, szóban, valamint gyakorlati feladatok során mérik össze tudásukat. A középdöntőbe jutott csapatok és felkészítő tanáraik szállásköltségét és a vacsora költségét a szervezők biztosítják.

A döntőbe kerülő csapatok és felkészítő tanáraik értékes nyereményekkel gazdagodhatnak! Az első három helyezett csapat és kísérőtanáraik nagy értékű, négy napos szakmai tanulmányúton vehet részt teljes ellátással, emellett az első helyezést elért csapat Jakucs László emlékplakett kap. Az 1-8. helyezettekkönyveket, könyvutalványokat, emléktárgyakat. kapnak díjazásul. A legjobb határainkon túli középiskola csapata különdíjban részesül!

A Jakucs László Középiskolai Földrajzversenyen 2020-ban első, második és harmadik helyezést elért csapatai és kísérőtanáraik fődíjként részt vehetnek egy belföldi tanulmányi kiránduláson, teljes ellátással. 

2019 12019 2

A verseny előző évek nyerteseinek beszámolója a tanulmányútról ITT megnézhető.

Versenyszabályzat ITT letölthető.

Jelentkezni ITT online kitölthető lapon lehet! (Segédanyag a regisztrációhoz)

Adatkezelési tájékoztató itt olvasható.

Versennyel kapcsolatos további információk:

Gesztes Olympia, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
telefon: +36/62-343 365

Dr. Szilassi Péter, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
telefon: +36/62-343 368

Izing Máté Antal, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
telefon: +36/307362903

EFOP-3.4.4-16-2017-00015

A felsőoktatásba való bekerülést elősegítő 

készségfejlesztő és kommunikációs programok 

megvalósítása, valamint az MTMI szakok 

népszerűsítése a felsőoktatásban

 
tamogato

 

 

 

 

 

 

 

Keresés az oldalon

Linkek

kmktk banner
joeg banner
ozonvadasz
jakucs banner
kutatok
tajoko banner2
u geo

Jelenlegi látogatók

Oldalainkat 8 vendég és 0 tag böngészi

Bejelentkezés

Go to top