Erózió fogalmán a földfelszín valamilyen közeg (víz, levegő, jég) általi lepusztítását értjük. Amennyiben ez a folyamat az emberiség számára hasznosítható (termékeny) talajréteget érinti, talajerózióról beszélünk. Gyakorlatban a víz és a szél pusztító hatásával érdemes foglalkoznunk, ennek megfelelően víz- és szélerózióról beszélünk. Mind a nemzetközi, mind a hazai szakmai szóhasználatban is elterjedt, hogy a közeg megjelölése nélkül használt talajerózió (soil erosion) kifejezés alatt sokszor csak a vízeróziót értjük, míg a szél által okozott eróziót a ténylegesen ezt kifejező szélerózió (wind erosion) névvel illetjük.

Bár a talajtakaró természetes fejlődése során kialakuló dinamikus egyensúly is sérülékeny (pl. klímaváltozások, tektonikus mozgások, erdőtüzek), a talajképződés ütemét tartósan meghaladó ún. gyorsított eróziót az erdőirtások és a rendszeres mezőgazdasági művelés hozta magával. Már a bronzkorból vannak erózióra vonatkozó adataink, a római időkből pedig már számos bizonyítékunk van arra, hogy a földművelés és az erdőirtások óriási lehordódást eredményeztek a lejtős területeken, amely természetesen az adott terület vízgazdálkodására és a folyók, források vízjárására is nagy hatással volt. Az erózió elleni védekezés legősibb formái (teraszolás, kősáncok rakása) már ekkor megjelentek. A középkori Európában – így hazánkban is – a 15-16. századtól kezdve találunk nagyobb számban olyan leírásokat, amelyekből egy-egy terület fokozott erodáltságára lehet következtetni.

Napjainkban az intenzív földhasználatnak köszönhetően szinte minden művelt területen (szántókon, legelőkön) jelentkezik talajerózió (4.1-4. ábrák): lejtős térszínen vízerózió, a homokos vagy homokos vályog fizikai féleségű területeken pedig szélerózió.

4.1. ábra - Vízeróziós nyomok szántóföldeken

4.2. ábra - Eróziós barázda legelőn

4.3. ábra - Tipikus „footpath erosion” jelensége

4.4. ábra - Erősen erodált domboldal kukorica alatt