2016 szeptemberében maradandó élményben lehetett részünk. Az V. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny győzteseiként és II. helyezettjeiként nagyszerű tanulmányúton vehettünk részt a Kárpátokban.

Valójában annyiféle tájat láthattunk, annyiféle formakinccsel találkozhattunk, amelyek a Kárpátokon messze túlmutatnak.

Indulásunkkor Battonyán csatlakozott hozzánk Szoboszlai Ferenc tanár úr, aki a nyelvi szakadékot hidalta át utunk alatt.  Elhagyva a viharsarki lösztáblákat, Aradtól autópályán haladtunk Erdély felé, tehát „lekanyarodtunk” a Bánátba. Erdély felé a temesközi síkvidék mindinkább beszorult a Béga völgyébe, a Lippai-dombság és a Déli-Kárpátok közé. Facsád volt az első állomásunk. 

A város komfortos közvécéjével azonnal belopta magát mindannyiunk szívébe, de sajnos tovább kellett indulni – hogy délutánra a Maros völgyén keresztül elérjük első szakmai megállónkat, a szászsebesi „bad land” eróziós felszínét. Meredek, néhol szinte zergejárta ösvényen fel is kapaszkodtunk a vörös homokkőoromra, amelyet sűrűn irdaltak a vízmosta árkok.

A Maros völgyét elhagyva az Olt felé igyekeztünk. Döbbenetes látványt nyújtott, ahogy a tükörsima alluviális területhez – azaz Fogarasföldhöz – mennyire élesen, szinte átmenet nélkül kapcsolódik délről a Fogarasi-havasok 2000 méter fölötti sziklagerince. Kerc régi szász településén meglátogattuk Erdély legrégebbi ciszterci kolostorának romjait, amelyet ott jártunkkor – mintha csak Szilassi tanár úr rendelte volna meg – kettős szivárvány foglalt égi keretbe.

Miután éjszaka kipihentük az út fáradalmait egy kis román faluban, útra keltünk, hogy „meghódítsuk” a Bucsecs-hegységet. Felvonó helyett a hegyet megkerülve autókkal jutottunk fel, a nagy szél miatt.

A három órás gyalogtúra után már vártak minket az „anyókák” a tetőn, vagyis a szélformálta Babele-sziklák, amelyeket korábban ősi dák szobrászok titokzatos alkotásainak véltek…

Este ellátogattunk a Brassó melletti Hétlétra-szurdokba, ahol merész sziklafalak és zúgók közt vezetett utunk, leküzdve minden – akár ember alkotta – akadályt…

Harmadik nap Brassóból indultunk – egy 5.7 erősségű földrengés szerencsés túlélőiként – és a Bodza-patak völgyén keresztül délkeleti irányban elhagytuk a Kárpát-medencét. Követhető volt, ahogy a Kárpátok fokozatosan belesimul a Román-alföldbe. Így értük el Berca falut, ahol már dombsági táj fogadott. Itt találhatóak a füves dombok között az iszapvulkánok, holdbéli tájat varázsolva a legelők világába.

 A jelenségnek nincsen köze a vulkanizmushoz, ugyanis a helyüket akár naponta változtató kráterek létüket a törésvonalak mentén feltörő metángáznak köszönhetik. Az állandóan áramló iszap valóságos terepasztalokat alakít ki, amin akár a folyóvizek eróziós, meanderező és feltöltő munkáját is nyomon követhetjük. Estefelé, még Havasalföldön megtekintettük a Medve-tóra emlékeztető slanici sós tavat és a közelében lévő felszíni sós karsztformákat.

Gruber László készítette az alábbi csodás diaporámát.

Utunk alatt érdekes volt megfigyelni a tájat, hogy abban az ember miként van jelen. Noha szinte végig románok lakta vidéken utaztunk, mégis az apró, meghitt, szőlőlugasos kis parasztházak és a tágas, zártan épített szász házak két külön világot képviseltek.

De szembetűnő - a mi viszonyainkhoz képest – az állattenyésztés elsőbbsége a növénytermesztéssel szemben. Hegyes-dombos vidékeken az erodálódott birkalegelők és a szénaboglyás kaszálók világa uralkodik. De a sík területeken is - noha szántóföldeket kizárólag itt láttunk – meglepően gyakran haladtunk el füves területek mellett. A románok sokkal külterjesebben hasznosítják a síkságaikat és medencéiket, legyen szó Fogarasföldről, a Barcaságról vagy a Világosi-síkról.

Ami pedig az ilyen irányú szemlélődéseinket még színesebbé tette, az a vidám társaság volt és az éjszakákba nyúló beszélgetések. Mindenkivel barátként lehetett beszélgetni - tanár és diák együtt örült annak, hogy ennek az útnak részese lehet.