Földrajz-X szakos tanár osztatlan képzés (3+1+1, vagy 3+2+1 év)
A képzés célja a közoktatásban, a szakképzésben és a felnőttképzésben járatos földrajztanárok képzése, felkészítése. Az első három évben mind az általános, mind a középiskolai tanárjelöltek egységesen általános földrajzi ismereteket, természettudományi, földtudományi, természetföldrajzi valamint általános társadalom- és gazdaságföldrajzi ismereteket tanulnak. Az általános iskolai tanárjelöltek az első három év után 1, középiskolai tanárjelöltek pedig 2 évet tanulnak kiegészítve az első három év ismereteit olyanokkal (szakmódszertan, földrajzi praktikum), amelyek felkészítik és alkalmassá teszik a hallgatókat arra, hogy tudásukat képesek legyenek továbbadni, megtanítani, valamint széles – az egész Földre kiterjedő – földrajzi tudást szereznek, megismerik továbbá a társadalom, a táj és a környezet mélyebb összefüggéseit. Az utolsó évben minden hallgatónak egy év szakmai gyakorlatot kell elvégeznie a közoktatásban.
Olyan tanárokat képezünk, akik
- széles körű tájékozottsággal rendelkeznek,
- biztos és átfogó topográfiai ismereteket birtokolnak,
- problémamegoldó gondolkodásra képesek,
- komplex látásmóddal rendelkeznek, amely magában foglalja a természeti, a társadalmi-kulturális és a gazdasági
- környezetet, valamint a lokális, a regionális és a globális szemléletű földrajzi és környezeti gondolkodást.
Földrajz mellé a másik szak a Szegedi Tudományegyetem kínálatából választható. A Szegeden végzett földrajztanárok jelenleg is a közoktatás, ezen belül a földrajztanítás meghatározó és mértékadó szereplői országos viszonylatban is.
További információk: