Application Developer
Art Director & Photographer
Photographer & Illustrator
Arrow
Arrow
Slider

DEMONSTRÁTORI PÁLYÁZATOK

1. Talajtan gyakorlat segítése és bekapcsolódás a talajtani kutatásokba (terep- és labormunka)
Kurzus : Talajtan gyakorlat, Alkalmazott talajtan terepi és labormunka
Oktató - témavezető: Dr. Farsang Andrea egyetemi tanár
Feladat:
Bekapcsolódás a Talajtan gyakorlatok és az Alkalmazott talajtan terepi és labormunka előkészítésébe, segítés a lebonyolításában, projektmunkát készítő hallgatók terepi és labor vizsgálatainak segítése, bekapcsolódás a Tanszéken folyó talajtannal kapcsolatos kutatómunkába. Heti óraszám: 4-6 óra
Követelmények: legalább BSc 2-3. éves, vagy MSc-s képzésben résztvevő hallgató (földrajz, környezettan, környezetmérnök, földtudomány szakosok), akik teljesítették a BSc-s Talajtan elméleti és gyakorlati kurzusokat.


2. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny szervezésében való közreműködés
Oktatók - témavezetők: Dr. Szilassi Péter egyetemi docens
Feladat: bekapcsolódás a Jakucs László Földrajzverseny előkészítésébe, lebonyolításába, valamint tevékeny részvétel a középiskolai földrajzi feladatok adatbankjának létrehozásában.
Heti óraszám: 2-4 óra
Követelmények: Osztatlan földrajz tanár szakos hallgató, vagy MSC földrajz tanár szakos hallgató. Vektoros grafikai programok ismerete (Corel Draw, Adobe Illustrator), illetve angol nyelvismeret előnyt jelent.

 

3. Geomorfológia gyakorlatok oktatásában való részvétel

Kurzus - téma : Geomorfológia gyakorlat
Oktató - témavezető: Dr. Kiss Tímea egyetemi docens
Feladat: Bekapcsolódás a geomorfológia gyakorlatok előkészítésébe és részvétel az ellenőrzésben, valamint projektmunkát készítő hallgatók terepi és labor vizsgálatainak segítése; bekapcsolódás a Tanszéken folyó geomorfológiai kutatómunkába.
Heti óraszám: 4-6 óra (megegyezés szerint)
Követelmények: kutatás és oktatás iránt komolyan érdeklődő, elkötelezett, megfelelő geomorfológiai háttértudással bíró hallgató.

 

4. 35. OTDK szervezés - hallgatói közreműködő, FiFöMa-szekció, 2021. április 6-9

A feladat leírása és érdeklődés: Dr. Bajmóczy Péter, egyetemi docens, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Jelentkezés: a fenti pályázatokra a http://www.geo.u-szeged.hu/index.php/hu/
cím alatt elérhető “Demonstrátori pályázatok” hír csatolt dokumentumában mellékelt és kitöltött jelentkezési lappal lehet.

Határidő: 2021. február 17. 12 óra

A jelentkezéseket elektronikusan az e-mail címemre küldjék el: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. !

Dr. Szatmári József
egyetemi docens
demonstrátori témafelelős

Keresés az oldalon

Linkek

kmktk banner
joeg banner
ozonvadasz
jakucs banner
kutatok
tajoko banner2
u geo

Jelenlegi látogatók

Oldalainkat 13 vendég és 0 tag böngészi

Bejelentkezés

Go to top