Nyomtatás

 Kép a kutatócsoportról.

Forrás: Farsang Andrea

Napjaink földrajztanárainak egyik fő feladata, hogy felkészítsék tanulóikat a hagyományos és digitális tömegkommunikációs eszközökből származó, egyre szaporodó információ befogadására, szelektálására és rendszerezésére, a világban végbemenő változások nyomon követésére. Feladatuk az IKT által kínált lehetőségek kiaknázása és ehhez kapcsolódóan a digitális kompetencia fejlesztése a földrajzi problémák és módszerek példáin keresztül.

A magyar természettudományos oktatás – így a földrajztanítás – egyik legnagyobb problémája a tanulók kiemelkedő elméleti tudása és annak gyakorlati alkalmazhatósága közötti szakadék. Ez a tendencia tükröződik a nemzetközi felmérések megváltozott tematikájában is. Ugyanakkor a minőségi, alkalmazható tudás az alkalmazásra képtelen, passzív ismereteket tartalmazó tudással szemben gazdasági értékké vált. 

Hiányoznak azonban az olyan oktatási segédeszközök, amelyek készen tálalják a tanárok számára azon területspecifikus problémafelvetéseket és a megoldásukhoz használható segédeszközöket, melyekkel e fenti célok elérhetők lennének, s a földrajzórákon a gondolkodtató, problémaorientált oktatás megvalósíthatóvá válna. E cél eléréséhez a legalkalmasabbak a probléma- és gyakorlatorientált tanítást előtérbe helyező módszerek, úgymint a projektmunka, a csoportmunka, a vita stb. A természet- és társadalomföldrajzi folyamatok közötti kapcsolatok elemzése mellett a szülőföld megismerésére való nevelés is különösen fontos, ezért helyeztük kutatásunk és eszközfejlesztésünk középpontjába a Magyarország földrajzát elemző témakörök problémaorientált kidolgozását.

Napjainkban Magyarország földrajzának oktatása új kihívásokkal néz szembe. A társadalom részéről egyre markánsabban fogalmazódik meg az igény, hogy a földrajz tantárgy a mindennapi életben is alkalmazható, praktikus tudást jelenítsen meg. Úgy véljük, a problémaközpontú tanulás gondolatkörének és módszertanának középpontba állításával megtalálhatjuk azokat az innovatív módszereket, amelyek a regionális földrajz, ezen belül hazánk földrajzának tartalmi megújulása mellett az oktatás metodikájának gyakorlatát is képes átalakítani, frissíteni.

A kutatócsoport munkájáról bővebb információ a Szegedi Tudományegyetem honlapján

Fő célunk egy problémaorientált oktatási lehetőségeket és digitális technológiai újításokat kínáló eszközfejlesztés révén a földrajzoktatás módszertani megújításának segítése, kiindulási alap nyújtása egyrészt a közoktatásban dolgozó földrajz szakos kollégák, másrészt a diákok számára az interaktív és tanulócentrikus megközelítésen alapuló alkalmazható tudás- és tanulásfejlesztés irányába.
Terveink közt szerepel olyan interaktív feladatlapok és tanári kézikönyv kimunkálása, melyekben az alábbi alapelvek gyakorlati megvalósulása érdekében érvényesülnek a közoktatási módszertan fejlesztési lehetőségei:


A kidolgozott munkáltató feladatlapok, interaktív internetes feladatok, tanári kézikönyvek alkalmazhatóságát a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Debreceni Tudományegyetem tanártovábbképzési gyakorlatában, valamint a pályázathoz csatlakozott általános és középiskolák oktatási gyakorlatában teszteljük. A fejlesztéssel párhuzamosan szakirodalmi adatgyűjtést végzünk, különös tekintettel a haza földrajzát feldolgozó külföldi tankönyvekre, tanári kézikönyvekre. A külföldi kapcsolódó témakörű tankönyvek, tanári kézikönyvek beszerzése, elemzése, tanulmányozása a Georg Eckert Nemzetközi Tankönyvkutató Intézetben (Georg-Eckert-Institut für Internationale Schulbuchforschung) Braunschweigban valósul meg. Eredményeinket nemzetközi konferenciákon, referált folyóiratokban tesszük közzé. Célunk a projekt megvalósítása során már meglévő nemzetközi kapcsolataink erősítése, a kutatási témához kapcsolódó újabb nemzetközi kapcsolatok kiépítése.

Befogadó intézet

Szegedi Tudományegyetem

A kutatócsoport tagjai

A kutatócsoport működési időszaka

2016–2020

A kutatócsoport honlapja

kidolgozás alatt

Elérhetőség

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.